Európa és Amerika ugyanazon kihívásokkal néz szembe: roppant alacsony gazdasági növekedés, beláthatatlan ideig elhúzódó magas munkanélküliségi ráta. Ezért persze, hogy nem emelhet kamatot az ECB sem, bár az euróövezetben egyelőre nem süllyedt a szint nullára, ahogy az USA-ban. A központi bankok Amerikában, Japánban, Európában kényszerpályán vannak.
Zentai Péter: A FED politikája kapcsán már értésemre adta, hogy Ön szerint az amerikai jegybank még éveken át nem fog alapkamatot emelni, marad a nullás szinten. Ez nyilván megköti az ECB (Európai Központi Bank) döntéshozóinak kezét…
Jacob Funk Kirkegaard: Európa és Amerika ugyanazon kihívásokkal néz szembe: roppant alacsony gazdasági növekedés, beláthatatlan ideig elhúzódó magas munkanélküliségi ráta. Ezért persze, hogy nem emelhet kamatot az ECB sem, bár az euróövezetben egyelőre nem süllyedt a szint nullára, ahogy az USA-ban. A központi bankok Amerikában, Japánban, Európában kényszerpályán vannak.
Z. P.: Az a piciny kamatkülönbség Amerika javára Európával szemben azonban mintha túl erőssé tenné az eurót. Amerika ezért aztán profitál Európával szemben a viszonylag gyenge dollár miatt.
J. F. K.: Kétségtelenül tudna valamicskét javítani az európaiak exportján, ha gyengülne az euró a dollárral szemben. Csakhogy az euró gyengítésének komoly ára lenne: inflációs nyomást okozna az importált nyersanyagok, energiahordozók árának (az euró gyengülése miatti) emelkedése. Ám sokkal fontosabb faktor az, hogy az európaiak versenyhátrányát alapvetően nem a pénzük dollárral szembeni ereje okozza, hanem meghatározó módon a strukturális reformok elmaradása. Az euróövezet tagállamainak egy része (így az összes dél-európai ország) nem tette meg ugyanis a politikai rizikó emelkedésével járó, de elengedhetetlenül szükséges lépéseket versenyképességének növeléséért. Mindenekelőtt bebetonozva hagyta a rugalmatlan munkaerőpiacot.
Z. P.: De e téren óriási változások figyelhetők meg: Görögország, Olaszország, Spanyolország hirtelen, szinte sokkterápiaszerűen látott hozzá munkaerőpiacának liberalizálásához. Egyedül Franciaország látszik úgy, hogy alaposan lemaradt. De erről oly keveset mernek beszélni a nagyvilágban, mintha a franciákkal kivételt tennének a piacok, a politikusok. Franciaországot úgy állítják be, mintha Németország mellett az Európai Unió másik nagy vezetője lenne.
J. F. K.: Ha Ön is beszélne piaci „nagyágyúkkal”, a legnagyobb hedge fundok irányítóival, ahogy ezt én gyakran teszem, akkor más lenne a véleménye. Ők pontosan tisztában vannak mindazzal, amit most mondott. A 2013-as év Franciaországról fog szólni, a piaci figyelem középpontjában idén a franciák lesznek!
És eközben lenyugszanak lassan a kedélyek a többi dél-európai ország, köztük Görögország körül. Dél-Európában egyedül Olaszország nagy kérdőjel sokak számára. De nem így az én számomra! Én ugyanis bizonyosra veszem, hogy Olaszországban ismét centrista, Európa-barát erők fognak győzni a hamarosan sorra kerülő választásokon. A populisták (Berlusconival az élen) kétségtelenül erősek lehetnek továbbra is, de ez maximum harminc százalékos szavazati arányt fog jelenteni. Vegyük készpénznek szerintem, hogy Olaszország marad a reformok útján, mint ahogy – meggyőződésem szerint – Görögország is ezen az úton halad majd.
Z. P.: De miért olyan magabiztos e tekintetben? Azt sem értettem egyébként korábban, hogy Ön az elmúlt két évben mindig következetesen optimista módon írt Görögország, és általában az euróövezet jövőjét illetően. Miközben több befolyásos elemző szinte temette az eurót, sőt az Unió egészét is…
J. F. K. : Egyrészt mert tisztában vagyok vele, hogy az érintett országoknak nem csak a politikai fővonala, hanem a lakossága sem hülye. Ha megvizsgáljuk egyenként a problematikus országokat, akkor mindegyikben – Görögországban is – tudja a közvélemény nagy többsége, hogy csak rosszabbul járhat a kilépéssel, mint a bennmaradással. Ha a görögöknél is választásokat tartanának hamarosan, akkor is az euróbarát centristák győznének, még ha most a közvélemény-kutatások szerint a szélsőséges populisták a maguk anti-Uniós retorikájukkal fantasztikusan népszerűek is. A görögöknél – ezt ugyancsak a közvélemény-kutatási adatok jelzik – szinte mindenki tisztában van vele, hogy háromszor jobban élnek, mint bármely, nem euróövezetbeli szomszédjuk. Görögországban továbbra is háromszor akkora az egy főre jutó GDP, mint Bulgáriában, Romániában vagy Macedóniában és még mindig sokkalta nagyobb biztonságban és jólétben vannak, mint a feltörekvő Törökország lakói. Másrészt a görögök többsége – még ha szavakban állandóan hadakozik is a németek ellen – mégiscsak a németek pénzének (az euró végülis német pénz) birtoklásával érzi magát biztonságban. Gyakorlatilag senki sem akarja vissza a drachmát.
Z. P.: Akkor hát jól végezték „tanári” ténykedésüket a németek, sikerült a fegyelmezés…
J. F. K.: Nagyon jól csinálták, amit csináltak. A legjobb osztályzatot érdemlik. Holott valójában nem volt ám a németeknek semmiféle „master plan”–jük, sőt! Továbbra sincs senkinél sem egy átfogó, minden nagy probléma megoldására javaslatot tartalmazó, mesteri terv. A német vezetés óriási rizikóval járó stratégiát követett, tudniillik – kormány és ellenzék együttesen elhatározta, hogy kerül, amibe kerül, de meg fogja menteni az eurót. Ugyanakkor ezért cserébe keményen be fogja nyújtani a számlát, folyamatosan és következetesen nyomás alatt tartja a gyenge „tanulókat” és minden egyes német kifizetésért elvár valami teljesítményt.
Z. P.: Ön dokumentálhatóan, az elejétől kezdve, bizonyosra vette, hogy a német taktika, vagy stratégia sikerrel fog járni. De hogy lehetett mérget venni arra, hogy Athén, Róma, Lisszabon utcáin nem fog vér folyni?
J. F. K.: Azért, mert ezen országok lakóinak többsége tisztában van vele, hogy nincs alternatívája a reformoknak, a lázadás nem old meg semmit. A németek pedig – a mindennapok emberét is beleértve – jól tudják, hogy az euró fennmaradása minden német polgár számára jóval több gazdasági és politikai előnnyel jár, mint annak elvesztése. Az euró valójában elsősorban német pénz! Ebből kifolyólag nem értettem azokat, akik az elmúlt másfél évben egyáltalán kételkedtek a németek euró melletti kitartásában, s abban, hogy életben tartásáért bármilyen áldozatot képesek meghozni, még akkor is, ha fizetni fogják ennek az árát.
Z. P.: Ön messzemenően hisz az euró fennmaradásában. De érzékeli-e vajon, mennyire mélyről jövő társadalmi ellenállás van egy csomó európai országban az euró és főként az Európai Unió ellen? Tudja-e, hogy például nálunk sokan gyarmattartó mentalitásnak tartják Brüsszel hozzáállását a dolgokhoz?
J. F. K.: Ezzel tökéletesen tisztában vagyok én is, mint minden más amerikai és nyugat-európai megfigyelő. Magyarországot éberen figyeljük mindannyian, mert kiemelkedő példa annak alátámasztására, hogy micsoda politikai, gazdasági különbség létezik az euróövezet és az Európai Unió perifériája között. Az euró-szkepszisnek jobboldali, nacionalista-populista vonulata azonban eddig egyedül Magyarországon került kormányra…
Z. P.: De hiszen euró-szkepszis jellemzi Nagy-Britannia és Csehország kormányait is…
J. F. K.: Mindenütt más a motiváció. Az Egyesült Királyságban nincs e mögött semmiféle radikális jobboldaliság, vagy nacionalizmus. A britek történelmi alapon mindig is bizonyos mértékig el akartak különülni a kontinenstől.
Viszont borítékolom, hogy – ha tartanak is referendumot erről – a britek többsége az Unióban maradás mellett fog voksolni! Azért, mert ezt diktálja a józan eszük, ezt diktálják alapvető érdekeik. Csehország politizálásában meghatározó faktor, hogy hosszú éveken át különösen nagy hatást tudott gyakorolni a közvéleményre a Margaret Thatcher nézeteit „vallásosan” követő politikus, Vaclav Klaus, aki – már nem sokáig – Csehország államfője. De a csehek esetében sincs szó jobboldali nacionalista motivációról.
Meggyőződésem szerint Lengyelországban sem fognak már tudni győzni választásokon az éles Európa-kritikus hozzáállásukról ismert populista -nacionalisták. Ilyesfajta lehetőséggel az Unió tagországai közül Romániában és Bulgáriában számolhat az ember. De, mint mondtam, ez a politikai vonal – én a magyar kormányt nacionalistának és populistának tartom – eddig csak Magyarországon került hatalomra. Ez szerintem Önöknél történelmi okokkal, tudniillik a Trianonban elszakított területek iránt felelevenített nosztalgiával hozható összefüggésbe. Azzal, hogy óriási számban élnek magyarok a szomszédos országokban. És mindebből kialakult egy olyan belpolitikai helyzet, hogy a nacionalisták egyre nagyobb emberi tartalékot, óriási választói bázist tudtak felhalmozni. Ennek a helyzetnek a tükröződéseként történt hatalomváltás Magyarországon és kormányoznak ma Magyarországon úgy, ahogy kormányoznak.
